Folytatom a Második Atlantiszos bejegyzésem.
A könyv történetét nem írom le, bárki utánanézhet, ha esetleg még nem hallott róla. Sellők és tündérek vannak benne.
Mint ahogy már írtam korábban is, nekem nagyon tetszett. Azonban meg kell, hogy mondjam, hogy ami igazán tetszett, az a történet volt. Izgalmas és fordulatos volt, letehetetlenné téve a könyvet. Humor is volt benne bőven. A szereplők jellemábrázolása és párbeszédei azonban, hát, hogy is fogalmazzak, kissé infantilis volt. Nem tudom, hány éves lehet az író, de ennek alapján fiatalra tippelnék. Azaész és Elel szerelme számomra konkréten nevetségesnek tűnt, ugyanaz a Twilightból már jól ismert klisé, amikor egy cseppet sem ismered a másikat, nem is tudsz róla semmit, de beleszeretsz, mert olyan szép.
A karakterábrázolási hiányosságokat leszámítva azonban nagyon tetszett a könyv. Azt nyújtotta, ami egy könyvtől elvárható, színtiszta szórakozást.
A szerző szerintem jó képzelőerejű és tehetséges. Remélhetőleg, a második részre kicsit érettebb gondolkodású is lesz.

Második Atlantisz

Nagyon-nagyon régen nem írtam már, mert egy lusta disznó vagyok. De olvasni olvastam jó sokat és megpróbálom majd pótolni a blogon is a lemaradásomat.
Az utóbbi időben olvasott könyvek közül van egy, amit mindenképp ki szeretnék emelni:
Lilian H. AgiVega - Második Atlantisz A tízezer éves varázs
Félve vettem a kezembe, amikor megtudtam, hogy egy fanfic író műve. Hogy miért? Sok-sok könyves blogot és fanficet olvasgatok szabadidőmben és meg vagyok döbbenve azon, hogy boldog-boldogtalan írónak hiszi magát. Kész vannak teljesen a mai fiatalok. Azt hiszik, azért mert elolvastak pár YA-t, már ők is képesek írni. DE NEM. Ráadásul, az egy dolog, hogy nem tudnak írni, de más kezdő írókat olyan elánnal osztanak ki, hogy csak nézek. Mert az elv az az, hogy húzzunk le mindenkit, annál jobbnak látszunk majd mi. Ezenfelül műveletlenek és beképzeltek. Akinek nem inge, az ne vegye magára. De aki SOHA az életben nem olvasott még egyetlen irodalmi értékű művet sem, csak chick litet, young adultot, az azért vegyen vissza az arcából. És ezzel nem lehúzni akarom ezeket a műfajokat, mert én is szeretem őket.
Szóval a sok reményteli írócska egyikének gondoltam csak ezt Agivegát. (Ja, egyébként ez a név nagyon gáz.)De kellemes csalódást okozott. Kétségtelenül vannak hiányosságai a könyvnek, de engem annyira magával ragadott a történet, hogy ez nem érdekelt.
Folyt. köv. holnap, mert dolgom van:)

Carcassone

Az előző bejegyzésemhez teszek még be egy képet, Carcassone-ról, ahol Alais élt. Gyönyörű, nem? Meg is fogadtam, hogy egyszer elviszem ide az Embert (meg talán a Kutyát is, ha jó lesz). Katt a képre, ha nagyban szeretnéd látni.

Labirintus

Nagyon régen nem írtam már.
Ennek több oka is volt, de az elsődleges a lustaság, sajnos. Olvasni olvastam persze, de idő hiányában lassan haladtam. Plusz el is felejtettem, miket olvastam:( Ezért jó blogot vezetni, hogy sose felejtsem el, ha valami tetszik. Úgyhogy megpróbálok szorgalmasabb lenni ezentúl.
A legutóbb befejezett könyvem Kate Mosse-tól a Labirintus. Ezt már olvastam egyszer, most csak újraolvasás volt, de ha lehetséges, még jobban imádtam, mint elsőre.
A tartalmat a moly.hu-ról másolom:
"Három titok. Két nő. Egy Grál.
1209 júliusában egy tizenhat éves carcassonne-i lány titokzatos könyvet kap az apjától, benne a Megfeszített Krisztus kicsorgó vérét felfogó Szent Grál titkával, amelynek gyökerei az ókori Egyiptom sivatagának mélyéről erednek… 2005 júliusában Alice Tanner két csontvázat talál a Carcassonne körüli hegyekben végzett ásatások során. A rejtett sírüreg belsejében Alice hitetlenkedve fedezi föl, hogy érteni véli az üreg kőfalába vésett titokzatos, ősi szavakat. Már túl késő, amikor rádöbben, hogy olyan események sodrásába került, amelyek fölött neki nincs hatalma, s hogy személyes sorsa elszakíthatatlan szálakkal kötődik a 800 évvel korábban élt eretnekek sorsához. Legenda, vallás, történelem, múlt és jelen lebilincselően izgalmas meséje, amely A Da Vinci-kód sikerével vetekszik."
Nem is írnék többet a tartalmáról, nehogy eláruljak olyat, amit nem kellene.
Maga a könyv szerintem lazán üti a Da Vinci-kódot. Tény, hogy lassabb folyású és nem pörögnek benne úgy az események, de nekem pont ez tetszett. Számomra ez a könyv olyan volt, mint egy pohár finom bor, ezt ízlelgetni kell, el kell veszni benne. Nem olyan, amit csak úgy 10 percre kézbe veszünk, csak akkor érdemes olvasni, ha több időnk is van, mert csak úgy tud igazán beszippantani a világa. Két idősíkon fut a történet, az egyik a középkor, a másik napjaink Franciaországa és mindkét kor annyira jól és érzékletesen volt ábrázolva, hogy tényleg úgy éreztem ott vagyok, éreztem a folyó illatát. És nagyon megszerettem a szereplőket. Nehéz volt tőlük búcsút venni a könyv végén. És bár ott áll már a polcomon a Kripta, nem tudok még belekezdeni, nem tudok még búcsút venni Alais-től és Guilhem-től.