Countdown-Clocks

Zombik

A visszatérés utáni első bejegyzésem egy nagyon jó kis sorozatról fog szólni, melyet az AMC csatornának köszönhetünk, ez pedig a The walking dead. Mint a címe is elárulja, ez bizony járkáló halottakról, azaz zombikról szól. Én bírom a horrorfilmeket, ez a 6 részes sorozat pedig igazi gyöngyszem. A kiinduló sztori hasonló a 28 nappal későbbéhez, hősünk felébred a kórházban és azt látja, hogy az egész város zombivá vált körülötte. Bízván abban, hogy a családja még időben elmenekült és életben vannak, elindul megkeresni őket. A többit tessék megnézni, én nem árulok el mást.
Hogy miért gyöngyszem e sorozat az utóbbi évek zombifilm dömpingjében? Elsősorban a karakterek miatt. Jól kigondolt, hiteles karaktereket látunk ugyanis. A kis túlélőcsapat szimbolizálja az egész elcseszett emberi társadalmat, annak minden hibájával együtt, van becsületes serifünk, félrekacsintgató asszonnyal, van bőrfejű nácink, bunkó parasztunk, több féle négerünk, feleséget verő tahónk, stb....Mind bebizonyítják azt, hogy az élet soha nem fekete és fehér, és hogy ember soha nem jó vagy rossz, mind átmenetek vagyunk és néha ez, néha az oldalunk győzedelmeskedik és pont ezért, a sorozat azt is bemutatja, hogy az ember néha félelmetesebb, mint a zombik. Akik egyébként tényleg félelmetesre sikerültek.
Ami jó még a sorozatban, az maga a sztori, ami kellőképpen fordulatos és izgalmas ahhoz, hogy az ember lerágja az összes körmét. A rendező mesterien adagolja a feszültséget, rengeteg olyan jelenet van a filmben, amikor már percek óta csak várjuk, hogy történjen már valami, aggódunk, megőrülünk, felugrálunk a TV előtt, hogy atyaég, most tuti jön egy zombi és megöli, és közben nem történik semmi. Amikor meg nem számítunk rá, akkor jön...
Rövidre fogva, aki bírja gyomorral a horrorfilmeket, annak igyazi csemege lesz a The walking dead első évada! Nézzétek, élvezzétek!

újra itt

Nahát, jó régen nem írtam már...Két oka volt ennek, az egyik a rengeteg munka, ami miatt örülök, ha napi 10 oldalt tudok olvasni. A másik, hogy jól felmérgesítettem magam egy kedves blogtársamon, aki úgy fikázott egy könyvet, hogy nem is olvasta azt. Illetve olvasta a Wikipédián a tartalmát, ha-ha-ha. Mikor szóvá tettem ezt, rám vetették magukat a könyvblogosok és trollnak, stb, neveztek. Ez egy időre elvette a kedvem az egésztől.DE! rájöttem, hogy konkrétan lesz**om az ilyen korlátolt embereket, nehogy már én ezért ne írjak, ha kedvem tartja. Mert én csak kedvből írok. Nem célom az, hogy kibontakoztassam hihetetlen írói tehetségemet, mint sok blogolónak, aki azt hiszi, szupersztár író, könyvkiadó, stb, akármi lesz belőle, azért mert ír egy blogot. Hihetetlenül sok ember fontoskodik a neten és ezek közül a legviccesebbek, akik azt hiszik, ők okosabbak, műveltebbek, mint a többség. Pedig se nem az elolvasott könyvek száma, se pedig minősége nem tesz valakit királlyá. Nem is írok többet erről, mert csak felhúzom magam. Üzenem a kedves könyvet nem olvasó, de fikázó, sznob bloggereknek, hogy az én blogomat nem kell olvasniuk. Köszi.
Ugyanis csak és kizárólag azért írom ezt a blogot, hogy ne felejtsek el dolgokat. Ha időm engedi, hihetetlen mennyiségű könyvet és filmet falok be, és bizony az ember egy idő után elfelejti ezeket, mert mindig jön újabb élmény, ami felülírja az előzőt. Például a blog nyitókönyve- Miután elmentél- konkrétan kiment a fejemből, amíg el nem olvastam a bejegyzésemet róla. De így eszembe jutott, hogy Atyaúristen, mekkora könyv volt, imádtam.
Szóval ez lenne a fő céom, saját magamnak jegyzeteket készíteni nekem tetsző dolgokról, hogy ne felejtsem el őket. Ha valaki elolvassa, örülni fogok neki. Ennyi.