2017. augusztus 8., kedd


Egy kedvenc sorozatomról szeretnék ma írni, Gail Carriger Napernyő Protektorátusáról. Az első három részt már olvastam, a negyedik most van folyamatban. Amúgy a nagy sorozat őrület közepette próbálok ellenállni a sorozatoknak, egyszerű okokból. Nagyon ritkán veszek úgy könyvet, hogy előtte ne olvasnám el. Félek ugyanis, hogy mellélövök és pénzkidobás lesz. Így először kikölcsönzöm a könyvet a könyvtárból és ha olyannyira tetszik, hogy szeretném a polcomon látni, akkor meg is veszem. A sorozatokat viszont nem szoktam megvenni, pár kivétel van, a legfontosabb újraolvasósak: A Gyűrűk Ura, a Harry Potter, a Twilight és a Shiver. Nagy álmom volt otthon egy könyvtárszoba kialakítása, szorgosan gyűjtögettem is a könyveket egy darabig, de pár éve leálltam a vásárlással. Októberben fogunk költözni egy nagyobb lakásba és megegyeztünk a férjemmel, hogy egy könyvszekrénnyi könyv maradhat akkorra. A könyvtárszoba így rövid távon nem fog megvalósulni, hely-és időhiány miatt (portalanítani is kellene ám őket rendszeresen). Most már átlag 2-3 könyvet veszek csak évente, viszont havonta járok a könyvtárba. Na de visszatérve a sorozatokra, ha sikerül valami jóba belenyúlni, hihetetlenül idegesítő, hogy gyakran hónapokat is várnom kell, mire el tudom olvasni a folytatást. Pittacus Lore: A negyedik című könyvének a második részét pl. évek óta nem tudtam kihozni a könyvtárból. (Tudom, hogy elő lehetne jegyeztetni, de az életem nem olyan, hogy ha felhívnak, hogy mehetek érte, akkor aznap el tudok menni érte.) Nagy kedvencem volt a Vámpírakadémia sorozat is, hónapokig tartott, mire minden kötetét ki tudtam kölcsönözni. Ha sokat kell várni valamire, akkor esetleg elfelejtem az addig olvasottakat.
Szóval próbálok nem sorozatokat kihozni, de az elmúlt félévben két sorozatba is beleszrettem. Az egyik a Vörös lázadás trológia, aminek azóta sem tudtam kikölcsönözni a második részét, a másik a Napernyő Protektorátus, amivel most szerencsém volt.
Nem nagyon szeretem a vámpíros, farkasemberes, angyalos sorozatokat, mert egy idő után nagyon durván egy kaptafára mennek. Gail Carriger stílusába azonban beleszerettem. Amúgy pont kikölcsönöztem Jamie McGuire A Sötétség és Fény angyalai trilógiáját is, mert mindhárom rész bent volt, de a 60. oldal után abbahagytam. Kiszámítható, lagymatag és gagyi volt szerintem.
Ezzel ellentétben Gail fantasztikus sorozatot írt! Imádom az alternatív Viktória királynő korabeli Londont és a főszereplő, Alexia Tarabotti vagányságát. Örülök, hogy ilyen hősnővel is találkozhatok, aki se nem bakfis, se nem hülye. Elfogadja önmagát olyannak, amilyen, nem alkuszik meg az elég jóval és nem fél kiállni az igazáért. Meg tudja védeni magát és biztos kézzel elirányít egy falkányi vérfarkast. Emellett okos, művelt, képezi magát és kifejezetten érdeklődik a tudományok, a technika iránt. Lányok, ilyen hősnőket válasszatok példaképnek, ne Nina Grey-t az Őrzőből, aki már 15 percnyi olvasás után kivágta nálam a biztosítékot a folyamatos hisztijével, hogy Jared így, meg Jared úgy. Önálló, gondolkozni szerető és tudó hősnőnk mellett nagy kedvencem lett Lord Akeldama, a kóbor vámpírúr is, leginkább stílusossága és szóvirágjai miatt. Conall Maccon, az Alexiát imádó vérbeli macsó vérfarkas egy picit talán túlságosan is olyan férj, akiről a bakfisok álmodoznak a könyvek hatására, de igazából ez az egyetlen gyenge pont, amit fel tudok hozni. Minden karakter jól átgondolt és céllal vesz részt a történetben, a legtöbbjük ráadásul vicces is. A világ, ez a gőzkorszakbeli alternatív Anglia és az emberekkel együtt élő természetfölötti társadalom alaposan kidolgozott. Gail mesterien alkalmazza az angol humort és kifigurázás nélkül épít a sztereotípiákra. A történetet nem mesélem el, olvassátok el a könyveket, ha felhőtlen és nem full gagyi kikapcsolódásra vágytok. God save the Queen:)