2010. március 24., szerda

Idegörlő


A sci-fivel párhuzamosan olvasom Robert R. McCammon: csak az enyém című könyvét. Hát, be kell hogy valljam, még az én Stephen Kingen edzett idegeim is felmondták a szolgálatot már rögtön az elején, amikor Mary a baba fejét odanyomta a tűzhelyhez.
Mivel még csak pár fejezetet olvastam a könyvből, véleményt csak később írok majd, de azt már megállapíthatom, hogy tényleg letehetetlenül izgalmas. De sajnos le kell tenni. Bár valaki fizetne azért, hogy egész nap csak olvashassak:))

2010. március 23., kedd

Egyedül

Ha valaki olvassa, kérem tegyen valami megjegyzést, hogy tudjam, nem csak magamnak írok.
Olvassa valaki ezt a blogot?

Sci-fi


Jelenleg életem legelső sci-fi-jét olvasom:)
Majd ha befejeztem, írok róla.

2010. március 5., péntek

King mester


Olyan beteg állat vagyok, hogy imádok félni:) Következésképp imádom a horrort, könyvben és filmen is. Gyerekkorom óta tart a rajongásom Stephen King iránt, akit sajnos sokan tartanak egyszerű ponyvaírónak. Pedig ha tudnák! Illetve ha odafigyelnének olvasás közben! Szerintem a 20. század egyik legnagyobb írója, igazi művész teljesen egyedi stílussal és az emberi lélek fantasztikus ismerője.
Most olvasom tőle az "Az"-t, amit eddig még csak filmen láttam. Kb. 1400 oldal, szóval még kitart egy darabig.
Ha valaki esetleg nem ismerné a történetet: 7 gyerek életre szóló szövetséget köt, amikor szembeszállnak a Derry városában garázdálkodó, gyilkoló gonosszal. Stephen King gyakran szerepeltet gyerekeket, kamaszokat a könyveiben és annyira hitelesen ábrázolja őket, hogy az olvasó is (legalábbis én) újra 10 évesnek érezheti magát.

2010. március 4., csütörtök

Hosszú út lefelé


Ha már friss blog, töltsük meg gyorsan bejegyzésekkel:)
Szintén mostanában olvastam Nick Hornby-tól a Hosszú út lefelét. Nagyon szeretem az írót, aki ezzel a könyvével sem okozott csalódást.
A regényben 4 ember összetalálkozik egy toronyház tetején szilveszter éjszakáján. Mindannyian azért mentek fel, hogy leugorjanak, ehelyett egy kisebb fajta csődületet találnak odafönt. Ki-ki elmeséli a maga történetét, majd megegyeznek abban, hogy Valentin napig még kibírják az életet. És ahogy múlik az idő, szép lassan, csendesen megmentik magukat és egymást. Nincs semmi hatalmas megváltás, megkönnyebbülés, a szomorú öngyilkosjelölekből nem lesz szuperboldog hős. Egyszerűen csak élnek tovább. És ebben rejlik Nick Hornby ereje, hogy mindenféle heroizmus nélkül, mégis gyönyörűen és tanulságosan mutatja be az egyszerű, hétköznapi emberek küzdelmeit.

Csodaszép könyv


A legelső könyv, amiről írok a blogban és ami teljesen levett a lábamról Maggie O'Farrell: Miután elmentél című regénye. Iszonyatosan jó könyv, nagyon különleges hangulattal, picit Rosamunde Pilcherre emlékeztető stílussal. Egy hibája van, maga a sztori rettentő szomorú, én többször elpityeredtem olvasás közben.

A történet alapja egy szerelem és annak elvesztése, mindez körbefonva több generáció életének meséjével. Az írónő ide-oda ugrál akár 50 évet is oldalról- oldalra, de teszi ezt úgy, hogy egy pillanatra sem veszítjük el a fonalat.

Kicsit érzelgős könyv, a férjem kezébe lehet, nem adnám, de ennek ellenére semmiképp nem női ponyvaregény.

Én alig várom, hogy elolvashassam az írónő más regényeit is.


Értékelés:


10/10


ma indulok:)

Régóta olvasgatok már mindenféle könyves blogokat és úgy döntöttem, itt az ideje, hogy elindítsam a sajátomat. Ugyanis a blogolók többsége ugyanarról a pár 10 könyvről ír állandóan, melyek 70%-a ráadásul vámpíros. Mást nem olvastok, emberek?